Mikor a lányommal voltunk például Kenyában, akkor sem csak a turistahelyekre mentünk. Én már természetesen több afrikai faluban is jártam, de azt szerettem volna, ha a lányom, aki akkor kiskamasz volt, is látja, hogy azok a gyerekek és kamaszok, akik nem itt Budapesten élnek, és nem oda születtek, ahová ő, hogyan élnek. Nagy élmény volt neki. Azt gondolom, nagyon fontos, dolog, hogy az ember a gyerekének ilyen élményeket is adjon, ha megteheti, nem csak azt, hogy lubickolnak a tengerben.

Espérance: Mesélj kérlek kicsit bővebben az utcagyerekekkel kapcsolatos tapasztalaidról!

Kriszta: Az abszolút sokkoló volt. Itt egy több évtizedes munkára van szükség, vagy lenne szükség. Nyilván több évtizede csinálják is, még sincs nagy áttörés. Nagyon megrázó volt látni, ahogy a nyomor újratermeli magát, és ahogy belecsúsznak az újabb és újabb generációk ugyanabba. Dél-Afrikában kerestem egy magyar származású helyi lakost, aki mások segítésének szenteli az életét. Ez a misszionárius pap vitt be Sowetóba. Ő mutatta meg, hogy a különböző egyházi szervezetek hogyan próbálnak segítséget nyújtani a rászorulóknak. Naiv lenne azt hinni, hogy ez a helyzet egyik napról a másikra megváltoztatható, de ha csak egy morzsányit is segíteni tudsz, akár csak egy gyereknek is jobb lesz az élete, vagy az esélyei, azzal már változást értél el.

Epérance: Mi is pontosan ebben hiszünk, hogy minden egyes élet számít. A 11 árva gyermek, akiket felneveltünk a magyar támogatók segítségével most annyira fantasztikus dolgokat csinálnak, példát mutatnak, egyetemre járnak és olyan is van, aki már dolgozik. Már kicsit jobban elengedtük a kezüket, de attól még tudják, hogy számíthatnak ránk, ha szükségük lenne valamire.