Mentsünk együtt emberéleteket!
A rászoruló betegek gyógyítása a szívügyünk! Cselekedni hívunk az egészség...
Interjú Dr. Lengyel Ingriddel
“Hiszem, hogy ha az emberek jót tesznek, akkor jót kapnak vissza.“
Dr. Lengyel Ingrid alapítványunk kiemelkedő önkéntese. Melegszívű, lelkes és tettrekész. Ingrid számos orvosi missziót szervezett már és a kintlétek alatt több ezer beteget megvizsgált, van, hogy egészségügyi eszközökért kampányol, de az is előfordul, hogy kézműves munkáit bocsátja licitre, így gyűjt a kongóiaknak. A világ legkedvesebb egészségügyi szakértőjét megkérdeztük, hogy milyen élményei, tapasztalatai voltak Afrikában és mi az, ami hajtja nap, mint a nap a segítségnyújtással kapcsolatban. Hisszük, hogy együtt emberéleteket menthetünk!
Espérance: Ha kimondjuk az Afrika szót, mi jut először eszedbe?
Ingrid: Az, hogy segíteni kell. Másrészt eszembe jutnak a klasszikus pozitív élmények a makákó, Madagaszkár, az ugráló kis majmocskák. Több ízben is volt szerencsém kiutazni Afrikába, a makákó, a párduc, az oroszlán és a minden egyéb mellett láttam egy másik oldalt is, ezért van az, hogy most már Afrikáról először az jut eszembe, hogy segíteni kell, oda kell menni és segíteni kell.
Espérance: Te már tényleg láttál nagyon sok mindent, szépet is, meg a kevésbé szép, szívfacsaró részét is, sokféle egészségügyi intézményben is jártál. Volt, amikor konkrétan vizsgálókat rendeztetek be és az iskolában vizsgáltátok a gyerekeket, de volt olyan is, amikor leprakórházba mentetek. Milyen általánosságban az afrikai egészségügyi rendszer? Hogy kell elképzelni?
Ingrid: Hát szerintem, aki nem látta, az elképzelni sem tudja, akkora a kontraszt. Napjainkban is a magyar egészségügyben dolgozom. Igazából össze sem lehet hasonlítani.
Afrikában az egészségügy, az egy mondjuk úgy, hogy esetleges dolog. Az afrikai emberek betegek, nagyon magas a halandósági szám, nagyon alacsony a születéskor várható élettartam, egészen mások a számok, mint itthon.
Nincsen társadalombiztosítási rendszer, semmilyen. Ha az ember fizetni akar és ellátáshoz akar jutni, akkor részben kötelezettsége, részben pedig van hozzáférés. Az afrikai egészségügy csak nyomokban létezik, értsd úgy, hogy mondjuk 100 ezer emberre jut egy orvos vidéki vagy agglomerációs viszonylatban. Magyarországon, tudjuk persze, hogy ilyen-olyan a magyar egészségügy, meg eléggé romokban hever, de ahhoz képest, hogy Afrikában nincsen, ahhoz képest azt gondolom, hogy ez egy elérhető szolgáltatás. Tehát az afrikai egészségügyre alapvetően az jellemző, hogy a hozzáférés minimális, és a hozzáférésnek a jogosultsága is hiányzik. Gondolok itt például a biztosítási rendszer hiányára.
Espérance: Tehát a között, hogy létezik egy rendszer, vagy csak úgy tűnik, minthogyha lenne valami rendszer, nagyon nagy különbség van. És hogyan fogadják a helyiek, amikor megérkezik egy orvosi misszió?
Ingrid: Amikor megérkezik egy ilyen misszió, amivel mi is megyünk, akkor kétfele oszlik a lakosság. Először bizalmatlanok, az jár a fejükben: Vajon mit akarnak? Biztos, hogy jót akarnak nekünk?- mivel vidékre is szoktunk járni, ott előfordul, hogy van olyan, aki életében akkor lát először orvost, egészségügyi szakembert, mert addig nem volt. A másik, és ez a jellemzőbb, képesek ott állni reggeltől estig 2-3 gyerekkel az ingyenes gyógyítás, szűrés, oltás és gyógyszerek miatt.
Emlékszem, volt olyan, amikor a 2-300 beteg megvizsgálása után, sötétedéskor muszáj volt azt mondani, hogy ma már nem tudunk több embert fogadni és akik kénytelenek voltak 2,5 kilométeres gyalogutat megtenni a sötétben, a gyerekeikkel, másnap reggel újra eljöttek. Ismét sorban állva vagy ülve várakoztak, türelmesen, civakodás nélkül.
Espérance: Sok mindent megtesznek azért, hogy ellátást kapjanak, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz lehetőségük legközelebb erre, számukra ez értékes. Mik a leggyakoribb betegségek, amivel szembe kell nézniük?
Ingrid: Tulajdonképpen azok a betegségek gyakoriak, amik nálunk Magyarországon a 20. század előtt, vagy a századfordulón voltak. Nincs infúzió, nincs hol kezelni ezeket a betegségeket, nincs orvos, aki felismerje, és belehalnak egy hasmenéses fertőzéses megbetegedésbe az emberek. A higiéniai problémák miatt ezek elsősorban emésztőrendszeri megbetegedések. Aztán ide tartozik az is, hogy nincs megfelelő hulladékkezelés. Nincs kiépített csatornarendszer, nincs rendes vízhálózat. Ezeknek az összes hozadéka hozza magával azokat a betegségeket, amelyekről nekünk, itt fogalmunk sincs.
Amikor Semmelweis Ignác a 19. században nagy hírveréssel a kézfertőtlenítés és a kézhigiénia ügyét előtérbe helyezte, és bebizonyította, hogy mekkora létjogosultsága van, addig mondjuk ma, 2023-ban Afrikában a levetett, szennyezett gumikesztyűben játszanak a gyerekek, mert nem tudják, hogy az milyen veszélyes.
Espérance: Huh, ez érzékletes példa volt. Én is olvastam, hogy a fertőző betegségek miatt van túlterhelve az egészségügyi rendszer, tehát a komolyabb megbetegedésekre már nincs is kapacitása. Mennyire van egyáltalán jelen például rákos megbetegedés, vagy mennyire tudnak olyan dolgokkal foglalkozni, ezt csak félve teszem fel, mint mondjuk egy ADHD (figyelemzavar)?
Ingrid: Azt tapasztaltam, a kintlétek alatt, hogy azok a klasszikus civilizációs betegségek, hogy mondjuk magas vérnyomás vagy stressz, sztroke, cukorbetegség csak nyomokban vannak, hiszen a civilizáció is csak nyomokban van, tehát az emberek nem stresszelnek. Azt gondolhatnánk, hogy a szegénység a stresszfaktor, de nem stresszelnek, hanem napról napra élnek, és reggel azért hálásak, mert ismét felébredtek, este pedig azért, hogy ezt a napot is túlélték. Nincs stressz, vagy csak nyomokban, ezáltal a stresszhez kapcsolódó civilizációs betegségek sincsenek. Az éremnek a másik oldala, hogy nincsenek erre jó mérőszámok. Mitől lenne cukorbeteg az egyén, amikor nem tömi magát tele fast fooddal, meg csokoládéval meg nyalókával, mert nincs. És akkor még egy dologról nem beszéltünk, az embereknek az egészségtudatosságáról. Tehát a 4 osztályban, ami állami jogon jár a gyerekeknek, nem gondolom, hogy különösebben magas óraszámot fordítanának arra, hogy hogyan légy egészségtudatos. Túlélésre tanítják az embereket. A kérdésedre, hogy ADHD meg személyiségzavar van-e: hát orvos sincs, nemhogy pszichiáter vagy pszichológus.A mentális és pszichés zavarok mérésére és a diagnózis felállításához szükséges tesztek, gyakorlatok is hiányoznak.
Espérance: Annyi mindent teszel Afrikáért, Kongóért, értünk, az alapítvány munkáját segíted, az orvosi missziók szervezése és a kintlét alatt is, meg most a kampány kapcsán is az egészségügyi eszközök gyűjtésével. Mi az, ami motivál téged, mi ad ennyi erőt, hogy mindezt megtedd?
Ingrid: Az erőt a hitem adja, azt hiszem. A motivációt az adja, hogy láttam, hogy mi az, ami hiányzik és úgy gondolom, hogy a tudásommal és a kampányolásra fordított energiával tudok segíteni.
Espérance: Ezt jó hallani. Látod, hogy mire van szükség, és tudsz érte tenni. Említetted még a hited…
Ingrid: A hitem részben családi hozomány, ahogy az is, hogy hit nélkül nem érdemes élni. Lehet, de nem érdemes. Hiszem, hogy ha az emberek jót tesznek, akkor jót kapnak vissza. De persze ez nem egy piaci helyzet, nem azért csinálom, hogy jót kapjak vissza. De tapasztalom, hogy az a klasszikus mese is igaz, hogy jótett helyébe jót várj.
Espérance: Köszönjük nagyon!
Ingrid: Én is köszönöm szépen.